Parga repülővel

Görögország Parga repülővel

Görögországban Parga repülővel is elérhető, és egyre többen érkeznek így nyaralni a városba és környékbeli nyaralóhelyekre. A Pargába repülővel utazásnak természetesen megvannak a fontos tudnivalói, hogy melyik repülőtéren száll le a gép, milyen légitársasággal lehet ide jönni. Az alábbiakban azt is megnézzük, hogy a legközelebbi repülőtérről hogyan jutunk el Pargába, és mire számítsunk, ha repülővel szeretnénk jönni, továbbá milyen vélemények vannak erről.

Repülővel Parga Magyarországról – Preveza repülőterén át

Ahhoz, hogy Budapestről Pargára repülővel utazzunk, a városhoz legközelebbi repülőteret kell célba vegyük, mely a Preveza város mellett fekvő Preveza – Aktion Nemzetközi repülőtér, kódjelén PVK. Ennek egyszerűen az az oka, hogy Görögország északnyugati részén Preveza repülőtere fekszik a legközelebb Pargához, a többi repülőtér mind sokkal messzebb van, és körülményesebb az ide jutás. Parga városától Preveza repülőtere közúton kb. 70 kilométeres távolságra fekszik.

Parga repülővel Budapestről

Parga repülővel történő megközelítésénél még Korfu repülőtere jöhetne még szóba, mint viszonylag közeli repülőtér, azonban a szigetről még kompozni is kellene Igoumenitsába, Görögország legközelebbi szárazföldi kompkikötőjébe, ahol a komp jelentősen emelné az utazás költségét, de további fontos tudnivaló, hogy a korfui bérautókat általában ki sem engedik a szigetről a görög szárazföldre.

Így az utazás repülővel a görögországi Parga városába Budapestről Preveza repülőterén keresztül valósítható meg a leggyorsabban, legolcsóbban és legegyszerűbben mind az egyéni, mind a szervezett utazás során.

Prevezai repülőtérre Magyarországról fapados repülőgépek is közlekednek, a RyanAir légitársaság járatai. Így amennyiben felmerül a gondolat, hogy az utazás Pargára repülővel történjen, a célozzuk meg a Budapest (BUD) – Preveza-Aktion (PVK) között üzemelő RyanAir járatok egyikét, melyek nyári időszakban közlekednek.

Szállásokat a Pargától 70 kilométerre lévő Prevezába ide kattintva találunk és foglalhatunk, Parga szállásait pedig ide klikkelve találjuk.

Hogyan lehet a prevezai repülőtértől Pargára eljutni és mennyibe kerül?

A prevezai repülőtérről Parga városába eljutni a lehető legegyszerűbben repülőtéri autóbérléssel vagy taxival lehetséges.

A bérautókat Preveza-Aktion repülőterére kérve és ott felvéve ide kattintva böngészhetjük, ahol látjuk az árakat és foglalhatunk is. (írjuk be a PVK-t, azaz a repülőtér kódját, és kiadja az Aktion repülőteret)

Taxik rendszeresen állnak kint a repülőtér előtt, árban 110-130 Euro / irányt érdemes kalkulálni Pargára, ami természetesen annyi felé osztódik, ahányan utazunk, tehát 4 főnél ez kb 30-35 Euro / irány.

Ha repülővel utazunk, a helyi buszjáratok tervezése (Preveza – Parga buszmenetrend itt) mindig jóval nagyobb kockázatot rejt a repülő esetleges késése miatt, főleg ha a repülőnk késő délután vagy estefelé szállna le. A prevezai repülőtérről általában nincs közvetlen járat Pargára, így legtöbbször még be kell menni a prevezai buszpályaudvarra a várostól pár kilométerre, a külterületen fekvő Aktion repülőtérről. A prevezai buszpályaudvarról szezontól függően 3-4 busz megy Pargára, a menetjegy ára fejenként kb. 8 Euro / irány. A menetidő a buszokkal nagyjából 90-95 perces, vagyis Preveza buszpályaudvara és Parga között másfél órás buszozásra érdemes számítani.

Ha Pargára utazunk, a letölthető útikönyvet se felejtsük el átnézni a város tudnivalói és részletesebb bemutatása miatt.

Görögország Parga szállások

Parga repülővel vélemények

Néhány beszámoló azoktól, akik Pargára repülővel mentek.

Sziasztok! Az utazást Pargába repülővel én azoknak ajánlom, akik autót bérelnek már a reptéren, vagy esetleg irodával utaznak és megszervezik nekik az eljutást, mert mi úgy láttuk hogy helyi buszokkal tényleg körülményes. Egy évvel a pargai nyaralásunk előtt már voltunk Lefkadán a Ryanairrel és oda a repülőtérről azért van pár busz naponta, de itt még előtte be kell menni a városba, és azért nincs olyan sok járat naponta. Úgyhogy mi inkább autót béreltünk, amivel emlékeim szerint másfél óra környéke volt az út, de persze nem siettünk, mert nem ismertük még az utat. Az út egyébként a prevezai repülőtér és Parga között elég jó, nem az a kacskaringós és eltévedős, amit sok helyen láttunk már Görögországban. Ha nem autót béreltünk volna, akkor taxival megyünk, több is állt kint a bejárathoz közel.” (Magyari Kinga, 2023. 08. 12.)

„Mi úgy láttuk, hogy a nyaralók közül nagyon kevesen vállalják be a buszozást Pargába. Mi megtettük, de csak azért mert olcsó és fűtött a kaland. 🙂 De mivel amikor mi voltunk, nem akartunk kockáztatni az esetleges csúszással és mi úgy oldottuk meg, hogy bementünk helyi busszal Prevezába, ott aludtunk egyet a még itthon előre lefoglalt szállásunkon, kicsit megnéztük a várost és csak másnap indultunk a prevezai buszállomásról tovább Pargába. A busz egyébként klímás és kényelmes volt, nem volt vele bajunk, de mi máshol is buszozunk. Parga sokkal szebb mint Preveza, utóbbi egy fél napra elég is volt. De az éttermek Prevezában valamivel olcsóbbak voltak.” (Vámos L.)

A véleményem szerint Parga repülővel is csodálatos úticél, ráadásul egészen más így jönni mint saját autóval, én íg is ajánlom. Egy évtizede voltam már itt a férjemmel és az akkor még kicsi gyerekünkkel nyaralni. Most egy kicsit kényelmesebbek voltunk és nem akartunk egy napot autóban ülni, így lefoglaltuk a repülőjegyeket, a szállást, egy bérelt autót kértünk a repülőtérre és így egy fél nap alatt Budapestről Pargán voltunk. Azon kicsit meglepődtünk, hogy a repülőn alig volt valaki aki Pargára jött volna tovább, mert mindenki ment várost nézni Prevezába vagy tovább Lefkadára. Parga utcáin még mindig durva a parkolás, úgyhogy mi általában vagy fizetős parkolóban vagy kint a főúton álltunk meg, nem akartuk leamortizálni a bérelt autót. (Anikó)

Amikor végre Budapestről is el lehetett érni a prevezai repülőteret fapadossal, őszintén szólva nagyon megörültünk, mert a idős saját autónkkal nem akartunk nekivágni autóval. És Parga már régóta nagyon tetszett képekről! Mivel mi barátokkal mentünk, nem bonyolítottuk a dolgot és egyszerűen egy taxival mentünk át a reptérről a pargai szállásra. Négyen a taxit megosztva nem volt vészesen drága eljutni, nekünk fejenként 31 Euroba jött ki oda, 33 pedig vissza (vagy fordítva, már nem emlékszem). Ahol megszálltunk a városban, oda nem lehett már autóval bemenni, így vagy háromszáz métert húzogattuk a csomagokat, de mivel most mindenkinél csak kézipoggyász volt, ez nem volt olyan nagy gond. Parga egyébként nagyon tetszett, biztosan visszamegyünk még. Mi júniusban voltunk, akkor még nem volt akkora a tömeg a strandokon, mint amit látok sok képen. Pargát egy kicsit drágábbnak láttuk, mint egy évvel korábban Sartit, ahova akkor Thesszalonikiből mentünk, de ez a hely azért sokkal szebb. Tényleg olyan mint a képeslapokon. Kerepesi Anita / 2023.06

Ha Pargára egyénileg autóval mennénk, akkor az autós utazásra vonatkozó lényegesebb információkat itt találjuk.

Apartmanok és szállodák Görögország nyugati részén az Epirusz régióban, ahol Parga is található!
error:
Scroll to Top