Paxos déli testvérszigete, Antipaxos (Antipaxi) alig több, mint két kilométerre található tőle, és sokak szerint az egyik legszebb kis sziget Görögországban. Ennek fő okát Antipaxos strandjai jelentik, melyek a nyaralók számára kizárólag hajóval elérhető, kristálytiszta vizű tengerpartok, és párját ritkítják még Parga régiójában is.
Az érdekes sziklaformációk, a különös boltívek, a magasra nyúló szirtek, és a türkiz színű Jón-tenger a nyaralók egyik kedvenc tengeri látványosságai közé tartoznak. Antipaxos (avagy Antipaxi, Andipaxi) partszakasza a sziget körül bővelkedik természeti csodákban, melyeket az elsősorban Pargából, Syvotából és Korfuról induló fakultatív hajókirándulások programjainak többsége is útba ejt.
Tudnivalók Antipaxosról
Antipaxos meglehetősen aprócska sziget Görögországban, alig 5 négyzetkilométeres területen fekszik. Ennek megfelelően lakossága is minimális, állandó jelleggel mindössze százan tartózkodnak a szigeten. Nagyobb város vagy falu nincs itt, az itt élő emberek elszórtan élnek a dombokon emelt házakban. Aszfaltozott út sem vezet mindenhová, többségében kavicsokkal leszórt, murvás utak találhatóak Antipaxoson.
A sziget dombjai szőlőültetvényekkel és olajfa ligetekkel borítottak, melyek egész évben zöld színbe borítják a szigetet. A szőlőlugasok évről-évre bő terméssel ajándékozzák meg a mezőgazdasággal foglalkozó lakosokat, akiknek helyi termelésű borait Paxos tavernáiban és boltjaiban lehet megkóstolni, illetve megvásárolni.
Antipaxos strandjai
Antipaxos legszebb strandjai a nyaralók csodálatát vívják ki, ugyanis több tengerpartra a fehér homokos és aprókavicsos föveny, továbbá kristálytiszta, türkizen ragyogó tengervíz jellemző. A legjobb strandok Antipaxoson a Vrika beach (Paralia Vrika, Παραλία Βρίκα) északon, a Mesovrika beach tőle alig kétszáz méterre, és a Voutoumi beach (Paralia Voutoumi, Παραλία Βουτούμι) szintén a sziget északkeleti oldalán.
A messze földön híres, és sokat fotózott antipaxosi strandok előterében már kora tavasztól késő őszig vitorlások tucatjai horgonyoznak, partjaikra a nyári hónapokban fakultatív kirándulóhajókon érkeznek a nyaralók. A fent említett, három legszebb antipaxosi strand rendkívül közel fekszik egymáshoz, mindössze ötszáz méteres sugarú körben találhatóak, egymástól fehérlő sziklafalakkal elválasztva.
Az északkeleten fekvő három antipaxosi tengerpartra Paxos sziget fővárosából, Gaiosból vízitaxik is hozzák a legszebb görög strandok kedvelőit. Ezeken a tengerpartokon időszakosan beach bárok is üzemelnek, ahol frissítőket, szendvicseket, egyszerűbb ételeket és italokat árulnak.
Antipaxos szigetének belső részei szinte érintetlenek, ugyanis a nyaralókat szállító hajók csak néhány óráig tartózkodnak az ismertebb öblökben.
Antipaxos információk
- Antipaxos megközelíthetősége: hajóval, fakultatív kirándulás Pargáról, Korfuról, Syvotából, Gaiosból (Paxos fővárosából)
- Lakosság: kb. 80-100 fő
- Főváros: nincs, egyetlen aprócska kikötője van a sziget keleti oldalán