Jón-tengeri szigettúra

Pargáról induló fakultatív kirándulással több Jón-sziget is elérhető egyszerre, és megismerhetjük Lefkada, Kefalónia, Meganisi, Ithaka és Skorpios szigeteket!

Pargáról érdekes lehetőség az az utazási irodák által szervezett Jón-tenger szigettúra program, amelynek keretén belül egyszerre több, Görögország nyugati felén elterülő szigetet is megtekinthetünk. Bár egy teljes nyaralást ez az egy napos program ugyan nem pótol sem a mesés tengerpartokkal rendelkező Lefkadán, sem a hangulatos Kefalónián, de így a szárazföldi Pargáról is nyerhetünk egy kis bepillantást a legszebbnek tartott Jón-szigetek életébe.

A Jón-tenger szigettúra fakultatív program

A kora reggeli indulást követően a Jón-tengeri szigettúra fakultatív program résztvevői elsőként a Pargától kb. 80 kilométerre fekvő, kompozás nélkül megközelíthető Lefkada szigetre érkeznek meg. Az egyik legszebb görög szigetnek tartott Lefkadára Preveza város mellett egy tenger alatti alagút, majd egy felvonható pontonhíd jelenti a bejutást. A keleti partvonal főútját követve a busz érinti a fővárost, Lefkadavárost, és az útvonal végén a sziget egyik legnépszerűbb nyaralóvárosa, Nidri következik.

Parga fakultatív program Jón-szigetek túra

A festői elhelyezkedésű, szigetekkel körülvett lefkadai nyaralóváros kikötőjéből az utasok a sziget híres, nyugati oldalon fekvő partszakaszait látogatják meg. A Görögország legszebb strandjai közé tartozó Porto Katsiki beach vagy az Egremni beach tengerpartokon sokszor ki is köt a kirándulókat szállító hajó, és ilyenkor néha egy kis fürdésre is lehetőség adódik.

Jón-tengeri hajókirándulás fakultatív program

A strandnéző program után a hajó rendszerint egy másik sziget, Kefalónia (Kefallinia) felé veszi az irányt. A kapitány a Lefkadához természetileg elég sok mindenben hasonlító Kefalónia egyik legszebb településébe, az északon fekvő Fiskardo faluba kikötőjébe navigál. Az egykori kis halászfalu mára a szigeten nyaralói körében kedvelt látványossággá vált, köszönhetően szép fekvésének és hangulatos kikötőjének.

Jón szigetek fakultatív program, Kefalonia hajókirándulás

A fél-egy órás szabadprogram után a hajó indul tovább Ithaka szigetre, ami a Jón-tenger egyik legbájosabb szigete. Az Odüsszeusz szülőhelyeként is legendássá vált Ithakán ismét egy kis szabad program következik, amikor sétára, étkezésre is van egy kis idő.

Ithakáról a következő állomás Meganisi sziget, amelynek egyik híres tengeri barlangja mellett egy híres görög tengeralattjáró, a Papanikolis bújt meg a II. világháború éveiben. A barlang előtt a hajó néhány percre megáll a tengeren, lehetőséget adva ezzel a fotózásra, és barlang közeli megtekintésére.

Meganisi után a magánkézben lévő sziget, Skorpios következik, amely hosszú évtizedekig az Onasszisz család birtokában volt, most pedig orosz milliárdosok kezében van. Skorpioson nem köt ki a hajó, a tengerről lehet betekintést nyerni a mostani tulajdonosok magánbirtokára.

Kellemes hajókirándulást kívánunk és sok szép élményt ezen a hosszú, de sok látnivalót tartogató fakultatív programon!

Görögország Parga szállások
Epirusz Görögország szállás
Apartmanok és szállodák Görögország nyugati részén az Epirusz régióban, ahol Parga is található!
error:
Scroll to Top